Kaláka volt az Alföldön

A magyar édenkert
A szívünkben születik
Fűzfa hegyén a Nappal
 
Sok kérdés járt fejünkben ahogy közeledett nyári táborunk: Vonzó lesz-e vajon az alföldi táj az embereknek? Érdekel-e valakit egy újabb élőfalu kezdeményezés? És tudunk-e majd olyan hangulatot teremteni, ami életreszóló élményt nyújthat az idelátogatóknak? 
 
Végül összejött egy csapat, akik valamiért kíváncsiak voltak rá, hogy mit is csinálunk mi a puszta közepén. És mind azért jöttek, hogy önkéntesen, szeretetből dolgozzanak együtt, hogy itt életre keltsük ezt a tájat. Ez volt a legnagyobb csoda a hét során, hogy ezek az emberek a Kárpát medence különböző részeiből érkezve, egymást elfogadva, segítve, összehangolódva tudtak egy célért fáradozni, együtt az asztalnál áldást énekelni, és a munka végén közösen ünnepelni.

Fontosnak tartottuk, hogy olyan építmények készüljenek a héten, melyek gyakorlati szempontból és szimbolikusan is jelentősek e tájba való visszatérésünk kezdetén. Kialakítottuk a tűzrakó helyet, rendbe hoztuk a kút környékét, pallóutat építettünk az érmeder fölé, útjelző táblát faragtunk a kövesút mellé, az előttünk itt élt őseinknek emlékoszlopot állítottunk, imatáblákat festettünk.
 
Ahogy teltek a napok, és halványult bennünk a város zaja, úgy kezdtük lassan megérezni a puszta csendjét, a természet ritmusát, az alföldi táj számtalan apró csodáját, hogy miért is énekelt erről Sinka, és Petőfi.
 
És közben rengeteget tapasztaltunk, hogy miket tudunk alkotni két kezünk munkájával, hogy mekkora a természet ereje, amikor itt vihar kerekedik, és csak egymásra számíthatunk. Hogy melyek az igazán fontos dolgok az élethez: hogy legyen mit ennünk, tiszta vizünk, biztonságos hajlékunk, és jó társaságunk. Előadóinktól hallottunk a népmeséink titkairól, egy mesterséges határral szétszabdalt táj népének sorsáról, és páratlan természeti értékeiről, a táj- és ember kapcsolatáról, tanultunk fát faragni, füvet kaszálni, dalolni, táncolni…
 
Reményeink szerint mindenki vitt haza magával az itteni lelkesedésből, amivel saját környezetében folytatja a testi, lelki építkezést. Bennünk szervezőkben pedig megerősödött a hit, hogy sok ilyen kalákát kell még szervezni, mert a szeretetben együtt dolgozó emberek tudják újjáépíteni a világot.
 
Tóth Miklós